XVIII. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórum

Augusztus 22-én került megrendezésre a XVIII. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórum a kecskeméti Városháza Dísztermében, amelynek fő témája: “A 2014-2020-as Európai Uniós tervezési időszak gazdákat érintő kérdései” volt.

Az esemény fővédnöke Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár volt, a levezető elnöke Basky András, Lajosmizse Város polgármestere, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület elnökhelyettese.

Domján Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezete elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Kis Miklós Zsolt, agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Vidékfejlesztési Program pályázatairól adott tájékoztatást a jelenlévőknek. A mezőgazdaság aktualitásairól Szépe Ferenc, Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztályának főosztályvezetője beszélt, a gabonapiac aktuális helyzetéről. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettese. A szünet után a 20 éves Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás történetéről és jelentőségeiről Hamzáné Lakó Judit, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára tartott előadást. Őt a levezető elnök, Basky András polgármester mutatta be városát, Lajosmizse Város fejlesztése az Európai Unió pályázatainak tükrében címmel.

A jelenlévőket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezete „Gazdaebéddel” és borkóstolóval várta a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás helyszínén, a Hírös Forrás szökőkútnál.

A fórumon elhangzott előadások letölthetők pdf formátumban:

Előadó: Kis Miklós Zsolt
agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár

Előadás címe: A Vidékfejlesztési
Program pályázatai

LETÖLTÉS


Előadó: Szépe Ferenc,
Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztályának
főosztályvezetője
Előadás címe: A mezőgazdaság aktualitásai

LETÖLTÉS


Előadó: Petőházi Tamás, a
Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettese
Előadás címe: A gabonapiac aktuális
helyzete

LETÖLTÉS


Előadó: Hamzáné Lakó Judit, az
Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára
Előadás címe:
A 20 éves Térségi Kertészeti és
Élelmiszeripari Kiállítás története és jelentősége

LETÖLTÉS


Előadó: Basky András, Lajosmizse
Város polgármestere, Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület
elnökhelyettese
Előadás címe: Lajosmizse Város fejlesztése
az Európai Unió pályázatainak tükrében

LETÖLTÉS

Meghívó – XVIII. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumra

MEGHÍVÓ
Ezúton tisztelettel meghívjuk a XVIII. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumra

A fórum fő témája:
A 2014-2020-as Európai Uniós tervezési időszak gazdákat érintő kérdései

Időpont: 2017. augusztus 22. (kedd) 10:00

Helyszín: Kecskemét, Városháza, Díszterem

A fórum fővédnöke:
Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár

Levezető elnök:
Basky András, Lajosmizse Város polgármestere,
az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület elnökhelyettese

A fórum programja:

A fórum programja:
9:45   Regisztráció

10:00 Köszöntő: Domján Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke

10:10 A Vidékfejlesztési Program pályázatai
Előadó: Kis Miklós Zsolt, agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár

10:30 A mezőgazdaság aktualitásai
Előadó: Szépe Ferenc, Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztályának főosztályvezetője

10:50 A gabonapiac aktuális helyzete
Előadó: Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettese

11:10 Kérdések – válaszok

11:20 Kávészünet

11:35 A 20 éves Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás története és jelentősége
Előadó: Hamzáné Lakó Judit, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára

11:55   Lajosmizse Város fejlesztése az Európai Unió pályázatainak tükrében
Előadó: Basky András, Lajosmizse Város polgármestere, Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület elnökhelyettese

13:00 Gazdaebéd, borkóstoló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezete „Gazdaebéddel” és borkóstolóval várja a Fórum résztvevőit a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás helyszínén, a Hírös Forrás szökőkútnál.

14:00 A XX. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás megtekintése

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

XX. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a kistérségi települések összefogása révén immár 20 éve nagy figyelmet fordít arra, hogy megismertesse és megszerettesse a helyben megtermelt kiváló minőségű élelmiszereket, valamint az egyedi kézműves termékeket a látogatókkal.

A Hírös Hét Fesztiválon belül a tavalyi helyszín, a Hírös Forrás szökőkút környéke ad helyet a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításnak, és az Aranyhomok Portéka Térségi Tanyai Termék és Kézműves Vásárnak augusztus 19-27. között, ahol a térség 20 települése mutatkozik be egy nagyszabású térségi seregszemlén több mint 200 értékesítővel és kiállítóval.

A kiállítás megrendezésével legfőbb szándékunk, hogy a látogatók megismerjék a környező települések értékeit, sokszínű kulturális és turisztikai kincseit, vonzerőit, azokat a helyi és térségi gazdákat, kézműveseket, akik minőségi, biztonságos, e tájegységre jellemző alapanyagokból készült és egyedi termékeikkel magasabb kulináris és esztétikai élményt nyújtanak tudatos vásárlóiknak.

Rendezvényünk idén több különlegességgel bővül. Az újdonságok közé tartozik, hogy két új tagtelepülésünk, Bugac és Bugacpusztaháza is megmutatja értékeit. A kiállítást megelőzően meghirdettük a III. Aranyhomok Térségi Lekvárversenyt, amelynek eredményhirdetése a kiállítás ideje alatt történik. Ezen kívül „A legszebb konyhakertek” program díjazottjait is itt ismerhetjük meg.

A kiállítás fő attrakciója augusztus 26-án szombaton a Térségi Összetartozás Napja, amelyen a jubileumi évforduló alkalmából a térségi települések fogatos felvonulása lesz. A korhű kecskeméti piacon megelevenedik a kecskeméti történeti piac, ahol a térségből érkező termékek nagyszabású kóstolója lesz.

Az elmúlt évek hagyományát folytatva idén is megrendezzük az Aranyhomok Hírös Mustrát, amelyen a Kecskeméti Települési Értéktárba felvett gazdák és kézművesek termékeit mutatjuk be.

A térség kézműveseinek műhelytitkai is feltárulnak foglalkozásaik által. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek többek között a szalma- és csuhéfonás, a mézeskalács díszítés, a kerámiakészítés, a vesszőfonás rejtelmeibe.

Az Aranyhomok Portéka térségi kézműves termékek és ajándékok az egész kiállítás ideje alatt megvásárolhatók.

Idén 18. alkalommal rendezi meg az egyesület augusztus 22-én kedden, 10:00 órától a Kecskeméti Városháza Dísztermében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumot. A fórum témája a 2014-2020-as Európai Uniós tervezési időszak gazdákat érintő kérdései. Fővédnök Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, levezetőelnök Basky András, Lajosmizse Város polgármestere, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület elnökhelyettese.

Az augusztus 27-ei Bács-Kiskun Megyei Értéknapon kézműves mesterek, népi iparművészek tartanak bemutatót.

Reméljük, hogy a rendezvénnyel újra a figyelem középpontjába kerülnek a helyi termékek és értékek, és egész évben előnyben részesítik azokat a vásárlások során.

Programfüzet letöltés (pdf)